Bloginterjú – Betty Forester Ébredő Napfény

Ébredő NapfényJó pár alkalommal említettem már, hogy előszeretettel olvasom az elsőkönyves magyar írók regényeit. Vádolhattok azzal, hogy elfogult vagyok velük szemben, s talán igazatok is van, hiszen általában ezek azok a regények, amik nekem szinte mindig pozitív meglepetést okoznak.

Szerencsére jó pár tehetséges ismerős vesz körül, akik közül mára már nem egy, a nagykönzönség elé tárta írását. Közéjük tartozik Betty Forester is, akinek az Ébredő Napfény című regénye februárban jelent meg az Aposztróf Kiadó gondozásában.

 Milyen érzés volt, amikor először a kezedbe vetted a könyvet? 

BF: A legjobb szó rá, hogy hihetetlen. Annyira izgultam a megjelenés, a fogadtatás miatt, hogy teljesen megfeledkeztem arról, hogy ez tényleg megtörténik. Azt hittem, majd sírni fogok örömömben, és körbetáncolom a lakást (YouTube-témát adva a fiaimnak 🙂 ), de nem így volt, csak ültem, kezemben a könyvvel, és nem hittem el, hogy én írtam.

Ha már kezdetek, honnan jött a Betty Forester írói álnév? Miért nem saját néven írsz?

BF: Saját néven írok, nézd meg a “Copyright” bejegyzést, egyszerűen úgy éreztem, így jobban mutat egy könyv elején a nevem. Amúgy ezt a nevet az egyik kollégámtól kaptam, amikor megmutattam neki az első próbálkozásaimat. Ő volt az első lektorom.

Valóban, ott a saját neved 🙂! Mentségemre szóljon, hogy amikor először nyitottam ki a könyvet, teljesen meghatódtam a dedikált szövegtől. Milyen Betty Forester, mint író? Hogy kell elképzelni, amikor írsz?

BF: Megszűnik a “valóságos” valóság. Ilyenkor elutazom a helyszínre, és megélem, amit leírok, vagyis inkább leírom, amit megélek.

Akkor jól sejtem, hogy van olyan szereplő a könyvedben, aki talán egy kicsit lelkiekben is hasonlít rád és közel áll hozzád?

BF: Jamie/Napfény, mert én vagyok az, és ezt nyilvánosan most mondom ki először 🙂

A másik főhősöd, Sonny, a mai huron törzs tagja. Miért az indiánok? Hol találkoztál ezzel a varázslatos kultúrával először?

BF: Gyerekkori rajongás. Mindig is álmodozó voltam, imádtam a régi indiános filmeket. Viszont könyvet nem sokat olvastam, pedig a mai napig ott van a polcon a Winnetou, és a Nagy indián könyv összes része, szégyen, igaz? Viszont édesapám könyvei közt volt egy olyan, hogy “A vadnyugat történet indián szemmel”, nos azt többször forgattam, felnőttként magamnak is megszereztem. Később aztán “feledésbe merült” ez az érdeklődés, és csak néhány évvel ezelőtt tört fel újra, amikor megláttam “Sonnyt” egy filmben. Azóta vadászom az ilyen témájú könyveket, nem könnyű, mert magyar nyelven eddig nem sokat találtam. Keresem az indiános regényeket, de kizárólag olyat, amit nem NDK írók alkottak. És filmben is kicsit elfogult vagyok. Csak és kizárólag autentikus filmeket vagyok hajlandó megnézni. És persze Google a barátom 🙂 Halkan megjegyzem, mostanában nagyon izgatják a fantáziámat az amerikai focisták is. 🙂  És erősen gondolkodom egy blog indításán is.

Azt tudom, hogy nagy rajongója vagy az amerikai futballnak és velem ellentétben, még értesz is hozzá, de elsősorban családanya, dolgozó nő vagy. Mikor tudsz időt szakítani az írásra?

BF: Igen, a család az első. Két kamasz fiam van, akiket most már teljesen egyedül nevelek, sokszor ők azok, akik már kevéssé igénylik a társaságomat, de nem hagyom magam. Munka után, az estéim szabadok. Van, hogy éjjel egykor még a gép előtt ülök, mert úgysem tudnék aludni, annyira kiabálnak a szereplőim.

A fiaid és a barátaid olvasták a történetet, mit szóltak hozzá?

BF: Igazi kamaszok, a szemembe azt mondják, hogy ciki, és eszükbe sem jut elolvasni, de a barátaik már gratuláltak, ami azt jelenti, hogy beszéltek nekik róla. Talán kicsit büszkék rám.

A család többi tagja, általában büszke, hátráltatni sosem hátráltattak, de igazából annyira nem is tudták, hogy írok. Nem titkoltam, de nem is dicsekedtem vele.

Sokan panaszkodnak, hogy nehéz kiadót találni. Elsőkönyves íróként, milyen nehézségekkel találkoztál? Hogy találtál az Aposztróf kiadóra?

BF: Nehézséggel igazából nem találkoztam, sőt, meglepően zökkenőmentesen ment minden a maga útján. Igaz öt évig gyűjtöttem a bátorságot, hogy belevágjak, és ez idő alatt legalább háromszor korrektúráztam magam, ha nem többször. Folyamatosan alakult a történet. Lehet, ha elolvasnám (meg fogom tenni 🙂 ) találnék még javítani valót benne.

A kiadó, mondhatni az ölembe hullott. Egy jó ismerősöm édesapja a tulajdonosa, és amikor szóba került, hogy talán kiadom, azonnal ajánlotta, hogy nézzem meg őket. Persze keresgéltem, de az Aposztróf kiadó tűnt a legkorrektebbnek. Nem is csalódtam benne.

Kanyarodjunk vissza egy kicsit a regényhez. A főszereplőid fiatalok, mégis olvasás közben úgy érzetem, hogy ez a regény nem csak fiataloknak szól. Mit gondolsz erről?

BF: Igaz, a történet tizenévesekről szól. Ezek a gondolatok már ennyi idős koromban megszülettek a fejemben, de akkoriban még eszembe sem jutott az írás. Nem éreztem a késztetést. Amikor jött ez az ihlet, akkor már jócskán felnőtt korban jártam, és ha nem is sok, de elég meghatározó élményben volt részem, és idősebb, talán érettebb gondolkodással ültem le, hogy megírjam. Gondolom, ez érződik ki a történetből.

A manapság oly felkapott regényekre jellemző, hogy a szerelem többnyire villámcsapásként éri a szereplőket. Nálad teljesen más a helyzet. Jamie és Sonny között lassan, fokozatosan változik az ellenszenv szerelemmé. Tudatos döntés volt ez a részedről?

BF: Tulajdonképpen nem. Amikor megírtam az első változatot, még meg sem jelentek ezek a könyvek, így nem volt előttem ilyen “minta”, de úgy érzem, az igazi mély szerelemhez kell némi idő. Ezzel nem azt mondom, hogy nem hiszek a “szerelem első látásra” elméletben, sőt, szerintem az első szikra/láng (ki hogy nevezi) kell egy kapcsolathoz, de nem biztos, hogy azok minden esetben elegendőek hosszútávra.

Nagyon sok és sokfajta érzelem van a regényedben. Bevallom őszíntén, hogy voltak jelentek, amiket megkönnyeztem, elszomorítottak, vagy amik megnevetettek. Mennyire volt nehéz munka ezeket az érzelmeket lapra vetned?

BF: Amikor írok, és elmerülök a gondolataimban, a saját, aktuális lelkiállapotomat vetítem ki. Alapvetően érzelmes embernek hiszem magam, néha túlságosan is. Az életben nem mindig adom ki magam, de amikor írni kezdek, akkor bármi megtörténhet, és mivel az álmaimat írom, így az érzéseimet is. Eleinte nehéz volt. Akkor az segített, hogy úgy véltem, néhány barátomon kívül más úgysem olvassa, ők pedig ismernek erről az oldalamról is, tehát nem féltem megnyílni a papíron. Ezért is féltem (félek) kicsit, hogy milyen lesz a könyv fogadtatása. Az egyik legnehezebb dolog az embernek feltárni a legbelső énjét- én ezt tettem.

Mi az, ami iránt a legtöbben érdeklődnek a könyveddel kapcsolatban?

BF: Folytatás?  🙂

 Igen, nekem is ez a kérdés motoszkál folyton a fejemben.  Nagyon boldogan olvasnék még Sonnyról, Jamieről, Bubbáról, Tomról és a többiekről.

BF: Nem tévedsz, van folytatás. Gondolkodom a kiadáson, de először szeretném megvárni, milyen lesz az első rész fogadtatása. Eredetileg az egész történet csak saját szórakoztatásra készült, és ha nincs pár “erőszakos”, jó szándékú barát, akkor még mindig a lefűzött változat pihenne a polcomon.

Én boldogan látnám az Ébredő Napfény folytatását a polcomon. Mint író, vannak konkrét terveid a jövővel kapcsolatban?

BF: Őszinte leszek. Nem tervezek, vannak írásaim, és talán egyszer eljutnak a kiadóba. Jelenleg erre az egy könyvre figyeltem, a többit majd alakítják a körülmények. Napfény története is csak a véletlennek, szerencsének, és a barátaim támogatásának köszönheti, hogy megjelent. Nem terveztem, hogy író legyek, nem is tartom annak magam. Csupán a magam örömére írok, amikor a fejemben már túl sokan kiabálnak. Hogy ez másoknak is tetszik, csak bónusz, nagyon boldoggá tesz, és köszönöm.

Pedig nagyon jól írsz. Nekem, személy szerint, nagyon tetszik a stílusod. A karaktereid és a helyszíneid megelevenedtek a szemem előtt. Biztos vagyok benne, hogy olvasni is sokat szoktál. Mely írók, vagy regények hatottak rád legjobban?

BF: Gyerekként nem voltam könyvmoly, ami persze nem azt jelenti, hogy nem olvastam, de közel sem annyit, mint azóta, hogy a volt párom megszerettette velem a könyveket. Gyerekként az ifjúsági könyveket olvastam, nem meglepő módon, ó és persze a “Csillagok háborúja”, a generációm elmaradhatatlan alapműve. De néha egy-egy komolyabb mű is becsúszott (Cronin: Réztábla a kapu alatt, Szilvássy Lajos: Egymás szemében, Margaret Mitchell: Elfújta a szél; és igen, elég sok kötelező olvasmányt is megettem).

Felnőttként olvastam sok sci-fi-t, fantazyt, romantikust, klasszikusokat, és talán meglepő, de az egyik kedvenc íróm Stephen King. Amikor rossz kedvem volt/van, elolvasok tőle valamit, és rájövök, hogy nincs okom hervadozni. Ráadásul az “Írásról” című könyve nagyon nagy hatással volt rám. Talán az segített, hogy belekezdjek az írásba, még ha csak a barátaimnak, és magamnak is.

Milyenek a visszajelzések az Ébredő Napfénnyel kapcsolatban?

BF: Azoknak, akikkel személyes kapcsolatban állok, tetszik, és várják a folytatást, egyéb visszajelzést még nemigen kaptam, talán majd a fogyási adatok tudnak támpontot adni, de ahhoz még kevés idő telt el, hogy erről bővebb információim legyenek. Reménykedem  🙂

Végezetűl mit is kívánhatnék? Sok olvasót, hasonlóan jó regényeket, de önző ember lévén mielőbbi folytatást. Jó éjszakát Jamie! Gyere Sajó!”  🙂

Könyvajánló: https://dianalandry73.wordpress.com/2015/02/22/konyvajanlo-betty-forester-ebredo-napfeny/

Reklámok

Bloginterjú – Betty Forester Ébredő Napfény” bejegyzéshez ozzászólás

  1. gratulálok neked,az én első könyvem kb. két hónap múlva fog megjelenni és teljesen átérzem amiket itt leírtál..üdv.Veszeli Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s