Nem felejthetsz el – Részlet #3

Clipboard01Max tompa, ütemes zajra ébredt. Jól ismerte ezeket a hangokat. Felkelt és elindult a házban berendezett edzőszoba felé. A háznak ez a helyisége nem volt sokkal nagyobb, mint a hálószobája, de épp elég nagy ahhoz, hogy egy futópad, a súlyemelőállvány és a felfüggesztett bokszzsák kényelmesen elférjen benne. A bokszzsák előtt, az ajtónak háttal Emília állt és úgy püfölte, rúgta a zsákot, mintha az élete függött volna tőle. Ruganyos, hosszú lábaival könnyedén táncolt. Felváltva ütött és rúgott. Maxnek semmi kétsége nem volt afelől, hogy a lányt újabb éjszakai rémálmok gyötörték, s így próbálta meg feldolgozni az őt ért traumát.

Sejtelme sem volt, hogy mikor jöhetett le a lány edzeni, de a mozgásán látszott, hogy komoly fizikai fájdalmat jelent neki minden ütés és rúgás. Nem hagyhatja, hogy ezt az önostorozást tovább folytassa. Felelősséggel tartozik érte, amióta kihozta abból az átkozott raktárépületből. Bármi is történik, akár mennyi időbe is telik, de megtalálja a módját, hogy megvédje Emíliát az apjától. Még nem tudja hogyan, de nem fogja védtelenül magára hagyni.

***

Emíliának, már minden egyes porcikája sajgott a fáradtságtól. A pólója átnedvesedett az izzadságtól, de még nem akarta befejezni az edzést. Addig akarta folytatni, amíg olyan fáradt nem lesz, hogy a kimerültségtől elájul. Akkor talán eltűnik Antonio Velásquez arca a szeme elől. A combizmai égtek a megerőltetéstől. Megtántorodott, de egy erős kar körbefogta.

Elég Em! Túlzásba viszed.

Max megnyugtató hangját hallotta közvetlenül a füle mellett.

Eressz, még nem fejeztem be.

Próbálta kiszabadítani magát a férfi szorításából, de már annyi ereje sem maradt, hogy a karját megemelje.

Az nem segít, ha teljesen kikészíted magad.

Max nem engedte el, amíg meg nem törte az ellenállását. Maga felé fordította Emíliát és lehúzta a kezéről a kesztyűket, letekerte az átázott bandázst. Emília elkeseredett arcát nézte. A napok múlásával a duzzanatok teljesen eltűntek és mára csupán halvány foltok jelezték Velásquez ütéseinek nyomát. Max megérintette az arcát és végigsimított az álla vonalán.

Em, – már másodszor szólította így, s ez Emíliát valamiért megnyugtatta –, ha hagyod, hogy a félelem elhatalmasodjon rajtad, mert akkor ő fog nyerni.

Nem kellett kimondania a nevét, mind a ketten pontosan tudták, hogy Max kire gondolt.

Lezuhanyozok! – szólalt meg Emília.

Mielőtt az első könnycsepp legördült volna az arcán, megkerülte a férfit és felment a szobájába. Dühös volt magára. Maxnek igaza volt. Amikor hajnalba, rémálmoktól üldözve felébredt, olyan mély félelem kerítette hatalmába, amitől úgy érezte, ez a rettegés maga alá gyűri, elpusztítva mindent, amiben eddig hitt. Nem látott mást, mint Antonio Velásquez tekintetét.

Pontosan tisztában volt azzal, hogy mitől rémült meg annyira. Még orvostanhallgató korában, egy hetet töltött a pszichiátria zárt osztályán. Ugyan azt látta az apja szemében, mint a zárt osztály néhány begyógyszerezett páciensének tekintetében. A hétköznapi emberek talán tébolynak, vagy őrületnek neveznék. Az őrület pedig mindig veszélyes, mert a tébolyult elme kiismerhetetlen és nem lehet tudni, hogy mi lesz a következő lépése.

Emília megborzongott a gondolatra.

Em, bejöhetek? – A hang hallatán a nyitott ajtó felé fordult és halványan elmosolyodott.

Megint Emnek neveztél. Gyere be – intett a férfinak.

Zavar, ha így hívlak? Ez valahogy… – Max megdörzsölte az állát – nem is tudom. Sokkal jobban illik hozzád.

Nem zavar. A barátaim többsége így hív. Igazság szerint, csak a szüleim hívnak Emíliának.

Alex hívott.

Emília már épp tiltakozásra nyitotta a száját, amikor Max megrázta a fejét. – Tudom, hogy azt kérted, ne mondjak neveket, helyeket, de a segítséged kellene.

Mégis miben segíthetnék pont én nektek? – A kérés teljesen meglepte.

Biztos vagyok benne, hogy megbízhatunk benned. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy akármit is tesznek veled, nem fogsz ártani senkinek.

Ezt nem tudhatod – suttogta. Max még nem tudja, hogy az apjának majdnem  sikerült megtörnie az ellenállását és elérnie, amit akart. Egy hajszálon múlott, hogy nem könyörgött neki, hogy nem esett térdre előtte.

Várható megjelenés: 2016, tavasz

***

Ha tetszett ez e rövid részlet, de még nem olvastad az előző részt, amelynek címe Nem bújhatsz el, akkor az alábbi oldalakról letöltheted:

Canva poszter2

Liragoogle playbooklineLibri

publio

Reklámok

Nem felejthetsz el – Részlet #3” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s