Ajándék könyvmolyoknak – Avagy mivel lephetsz meg minket

6a00d8341d081b53ef01675ea684dc970b-450wiSokan azt gondolják, hogy egy könyvmolynak ajándékot venni nem nagy kunszt. És ez talán így is van, hiszen minden könyvmoly örömmel vesz egy-egy ajándékba kapott könyvet. Pláne, ha a friss szerzemény egy olyan iromány, amire régóta ácsingózik. De valljuk be őszintén, állandóan könyvet, vagy könyvvásárlási utalványt ajándékozni nem túl nagy meglepetés egy idő után.

Nem egyszer kaptam meg én is a “Na ne már, hogy megint könyvet kérsz.” című mondatot. De ennél is jobb, amikor a következőt hallom: “Találj ki valamit, mert nem fogok megint egy könyvet venni neked!” Pedig higgyétek el, egy remek olvasmánynál nem nagyon tudok jobb ajándékot elképzelni.

google-keepPár évvel ezelőtt vezettük be a férjemmel A Listát. Itt gyűjtjük külön-külön, hogy minek is örülnénk szülinapra, karácsonyra, vagy egyszerűen csak úgy. A tartalom folyamatosan változik, attól függően, hogy egy-egy meglepit idő közben sikerült-e magunkévá tenni, vagy épp új vágyálom került terítékre. Egyébként pontosan úgy néznek ki a listáink, mint egy átlagos bevásárlási lista, csak épp nem 1liter tej és 20dkg párizsi szerepel rajta, hanem az én esetemben igazi könyvekhez, olvasáshoz tartozó nyalánkságok. Mi erre a célra a Google keep listáját használjuk, amit bárhol, bármikor frissíthetek, vagy megoszthatom, azzal, akivel szeretném. Az elmúlt évben a gyerekeink is csatlakoztak a Listához. Ne tudjátok meg, hogy az övék, milyen hosszú…

Hamarosan itt a születésnapom és ideje volt frissítenem a Listámat, hogy ki-ki kedvére és pénztárcájához mérten kedveskedhessen nekem. Tudom, hogy ez most egy kicsit furcsán hangzott, de higgyétek el, hogy ez a módszer tényleg megkönnyíti a dolgokat.

Lássuk hát, hogy én, mint Könyvmoly minek is örülnék mostanság. Megpróbáltam az ésszerűség keretein belül maradni. Ezért sem szerepel a listámon könyv alakú ágy,vagy sátor, csak teljesen hétköznapi dolgok. Talán ti is találtok közöttük pár érdekes, vagy számotokra hasznos ajándékötletet:

book-bath1, Kádra helyezhető könyvtámasz

Már-már hagyománynak számít nálunk, hogy vasárnap délutánonként, amikor mindennel végeztem, bevonulok pár óra relaxálásra fürdőszobába. Tele engedem a kádat, bekapcsolom a zenét, bekészítek egy kis kekszet, vagy sütit, üdítőt, az épp aktuális olvasnivalót és egy-két órán keresztül a színemet sem látja az egész család. Imádom ezeket az órákat. Igazi felfrissülést jelent és tökéletes lezárása egy mozgalmas hétnek. Egyetlen dolog az ami még javíthatna ilyenkor a hangulatomon, ha mindehhez lenne egy szuper, kádra szerelhető könyvtámasztós tálcám. Így nem kellene állandóan félre tennem a könyvet, ha épp nassolni, vagy inni támad kedvem. Megjegyzem, hogy a képen látható példány pont megfelelne, de akár egy egyszerűbb fajtával is kibékülnék. Remélem, hogy párom olvassa ezt a bejegyzést és előbb, vagy utóbb meglep egy ehhez hasonlóval…

2, Könyvre csíptethető mini led lámpa

lámpaElsőre talán furán hangzik, de nem az. Nekem elhihetitek, ugyanis karácsony óta boldog tulajdonosa vagyok egy pontosan ilyen mini led lámpának. Ahogy beköszöntött az ősz és rövidültek a nappalok, egyre gyakrabban fordult elő a buszon, hogy a fényviszonyok miatt nem tudtam olvasni. Tudjátok milyen marha unalmas minden áldott munkanap negyvenöt percet utazni ugyanazon az útvonalon? Ugyanazokat az arcokat, tájakat, házakat látod nap, mint nap. Ilyenkor a negyvenöt perces utazás olyan, mintha legalább két órán át tartana. Ráadásul nem egy olyan sofőrt ismerek a városi vonalon, aki a belső világítást is lekapcsolja. Már ha van a buszon egyáltalán belső világítás. Karácsony óta megoldódott ez a gondom. A fa alatt várt rám ez a kincset érő mütyür. Ebookra és rendes nyomtatott könyvre is rá tudom csiptetni. Sőt, az enyémnek még a fényerősségét is lehet állítani.

 3, Póló 

letöltésAmikor megláttam a képen látható pólót, egyből széles mosolyra görbült a szám. NEKEM KELL EGY ILYEN!!! Ha nem kapok ajándékba, akkor tuti, hogy rendelek egyet magamnak és a Könyvfesztre már ebbe megyek. Szerintem baromira lényegre törő a szövege. A Rukkola pólómánián találtam, ha esetleg nektek is megtetszett. Egyébként a pólókhoz akár színben és szövegben azonos vászontáskákat is lehet vásárolni.

4, Könyvjelző

2015-Marcapaginas-font-b-Bookmarks-b-font-Hollow-font-b-Fabric-b-font-Exquisite-Brocade-ClothTény, hogy a fentiek közül egyik sem a pár száz forintos ajándékok közé tartozik. De van még néhány dolog, amik nálam ugyanúgy hozzá tartoznak az olvasáshoz, mint a könyvek. Ezek pedig a könyvjelzők. Egyszerűen imádom őket. Most nem azokra gondolok, amiket az épp megvásárolt könyvekhez adnak, hanem a kreatív, saját kezűleg készített könyvjelzőkre. A net hemzseg ezektől a gyönyörűségektől. Amellett, hogy remekül néznek ki, még az elkészítésük is igazi kikapcsolódást jelenthet. És higgyétek el nekem, hogy egy könyvmoly nagyon tud örülni, ha egy ilyen aprósággal meglepitek. Emellett pedig biztos vagyok benne, hogy nagy becsben fog tartani minden egyes kézzel készített darabot.

5, Egyéb csecsbecsék

Clipboard02Imádom a csecsebecséket. Gondolok itt kulcstartókra, medálokra és minden apró haszontalan dologra. Kevés olyan női olvasót ismerek, akinek ne tetszene egy-egy könyves mütyür. Érdemes a Meska.hu oldalon körülnézni, ahol nagyon ötletes apróságokra lehet bukkanni. Sajnos nő lévén a férfi olvasókról nem nagyon tudok nyilatkozni. Ha olvasod ezt a posztot és férfi vagy, megoszthatnád velünk, hogy férfiként milyen könyves csecsebecsének örülnél, már ha létezik ilyen.

Ti, mint könyvmolyok minek örülnétek? Szívesen elolvasnám a Ti ajándéklistátokat is.

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel, de akár követhetsz is a fenti “Kövesd a blogot” gomb megnyomásával.

Follow my blog with Bloglovin

Reklámok

Ajándék könyvmolyoknak – Avagy mivel lephetsz meg minket” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Uhh… Ezek tényleg nagyon jó ötletek! Pont most lesz egyik könyvmolyos barátnőmnek a szülinapja! Köszi az ötleteket! 🙂 ❤

    • Szia Ildi! Szerintem is szenzációs. Pirosat fogok rendelni, táskával együtt. Majd lefotózom, ha megérkezett. A sziesztát imádom és az a jó, hogy nem is zavarnak közben. Ez anyának jár alapon 🙂

  2. Nagyon jó ötletek, de mi már évek óta rendszerint csak édességet ajándékozunk egymásnak, vagy egy-egy apróságot. Mondjuk húgom meglepett most múlt karácsonykor egy svéd krimivel, holott nem is vagyok krimi-fan. De a könyvet ennek ellenére imádom. 🙂

    • Nálunk is egyre ritkább a “nagy” ajándékozás és inkább a párommal adunk egymásnak nagyobb ajándékot szülinapra, karácsonyra. Melyik svéd krimit kaptad? Ha tényleg jó és imádtad, akkor lehet elolvasom.

      • Arne Dahl: Misterioso

        Ezt kaptam.

        Nálunk amúgy karácsonykor sincs már nagy ajándékozás. Desszert, csoki, esetleg valami apróság. De amúgy semmi más. Néha-néha 1-1 nagyobb darab, de az is ritka, és akkor is inkább hasznos holmi. Például húgom és a párja legutóbb egy kerámiatálat vettek anyumnak (mivel a régi már eléggé repedezett volt), én meg egyik évben egy pizsamát kaptam (mert már kellett), meg egy puha törülközőt. Szóval olyan hű de nagy ajándékozás még karácsonykor sincs már. De nem is kell, a karácsony nem az ajándékról szól.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s