Könyvajánló – Kylie Scott: Play – Futam (Stage Dive #2)


covers_397428Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2016

Oldalak száma: 376 oldal

Elit sorszám: 0047

“Csak arról volt szó, hogy úgy tesz, mintha egy rocksztár barátnője lenne. Arról nem, hogy bele is szeret…

Mal Ericson, a világhírű Stage Dive rockbanda dobosa villámgyorsan rendbe akarja tenni az életét – egy rövid időre legalábbis. Úgy gondolja, a látszathoz az is éppen elég lesz, ha egy igazi jókislánnyal kezd mutatkozni. Nem úgy tervezte, hogy ez az átmeneti helyzet állandóvá válik, és nem sejthette, hogy éppen így találja meg az igazit.

Anne Rollins álmában sem gondolta volna, hogy megismerkedik majd a rock egyik istenével, akinek a posztereivel tinédzserkorában ki volt plakátolva a szobája – és különösen nem ilyen körülmények között. Anne ugyanis anyagilag nem áll valami jól. Illetve nagyon nem. Ugyanakkor érzi, hogy ha pénzért cserébe úgy tesz, mintha a vad partiarc dobos csaja lenne, annak semmiképpen nem lehet jó vége. És teljesen mindegy, hogy mennyire szexis pasi Mal. Vagy mégsem?”

 

Alig pár hete olvastam a Kylie Scott Taktus című regényét. Már akkor tudtdtam, hogy a folytatást nem fogom kihagyni. Annyira nem, hogy elő is rendeltem a Futam című részt. Szerencsére nem kellett hónapokat várnom a folytatásra. Tényleg, csupán pár hét telt el, mire kopogtatott a postás. Pontosabban az értesítés a mailboxomban.
Lényeg a lényeg, hogy még elevenen élt az előző rész a fejemben, mire belevetettem magam a folytatásba.
 405016
A Taktusra azt mondtam, hogy jó. De tudjátok mit? A Futam még jobb. Őrült és vad. Vicces és szexi. Pont, mint Mal, a banda legnagyobb szinésze.
Sokkal többet kaptam ettől a regénytől, mint amit az előző regény ígért. Így utólag azt mondom, hogy az, amolyan bemelegítő volt. Malcolm már akkor belopta magát a szívembe, de a kettőnk közötti szerelem most teljesedett ki. Eleinte egy bohócnak tartottam, de ahogy egyre többet tudtam meg róla, megváltozott a véleményem is. Hogy milyen Mal valójában?
Őrült és vad. Szókimondó, de lojális. Ő a legnagyobb sziinész a bandában, aki saját őrületével próbálja meg elfedni mindenki elől az igazi érzelmeit. Talán ezért is hihetetlen elsőre az, ami kialakul közte és Anne között. Idővel minden olvasó rájön, hogy az összes hülyeség mind-mind álca. Malcolm saját lelki küzdelmének az álcája.
– Veszélyes meló ám a barátnődnek lenni!
– Most erre mit mondhatnék? Igazán lenyűgöző férfipéldány vagyok. Természetes, hogy mindegyik engem akar megkapni. De azért értékelem, hogy megvéded a becsületemet.”
És milyen nő való egy igazi vad és sziporkázó személyiséghez? Hát persze, hogy a hétköznapian természetes szomszédlány típus, aki kellően naív és őszinte, de átlát a színjátékon. Hogy megint tele van sablonnal a regény? Ó igen. Mégis élveztem minden sorát, mert Kylie Scott könnyed hangvétele és remek humora feledtette ezt velem. Könnyed sztori, ami teljesen kikapcsolja az ember agyát egy-egy fárasztó nap után. Jó elmerülni néha az ehhez hasonló könnyed történetekben.
Nagyon várom Jimmy és Lena sztoriját. Van egy olyan érzésem, hogy nagyobbat fog szólni, mint a Futam. És az angol fülszöveget olvasva Ben ls Lizzy könyve sem lesz piskóta.
Nem mellesleg jó tudni, hogy mind a Taktus, mind a Futam önálló történetként is megállja a helyét. Nem hiszem, hogy az, aki nem olvasta az előző részt, az ne élvezhetné ezt a regényt.
“Ennyi, meg egy bambi.”

A sorozat itthon eddig megjelent részei:

 Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod és csatlakozol a facebook oldalam kedvelőihez. Itt találod: klikk.
covers_367428
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s