Könyvajánló – Anne Bishop: Vörös betűkkel (A Mások #1)

covers_398915

Kiadó: Twister Media , 2016

Oldalak száma: 512 oldal

Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.

Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.”

Sokat gondolkodtam azon, hogy mivel is lehetne frappánsan felvezetnem a mai könyvajánlót. Nem találtam annál jobb bevezetőt, mint egyszerűen újra megvallani, hogy mekkora rajongója vagyok az Urban fantasy műfajának. Nem csak azért, mert szórakoztatónak találom ezeket a történeteket, hanem azért is, mert olyan ritkán juthatok hozzá egy-egy az ebbe a műfajba tartozó könyvhöz. Sajnos itthon elég hálátlan sorsa van ennek a műfajnak és nagyon örülök, amikor valamelyik kiadó bizalmat szavaz egy gyöngyszemnek.

Nemrég jelent meg Anne Bishop, A Mások sorozatának első kötete, a Twister Média kiadó gondozásában. Még csak most végeztem regénnyel, mégis majd megöl a kíváncsiság, vajon miként fog folytatódni a sorozat. De nem akarok ennyire előre szaladni.

Látjátok ezt a csodás borítót? Élőben még gyönyörűbb. A domború, fekete betűk, a visszafogott, fehér háttér. Az egész olyan visszafogott, mégis kíváncsivá tett már amikor először megláttam. Sokkal jobban tetszik, mint az eredeti, aminek a képét megtaláljátok a bejegyzés végén. Gyönyörű. És ez még csak a külső.

Anne Bishop, Vörös betűkkel című regénye nagy meglepetés volt számomra. Általában a szórakoztató irodalomba tartozó könyvekre ritkán jellemzőek, hogy mélyenszántó gondolatokat tartalmazzanak, vagy töprengésre késztessenek. Na ezt felejtsétek el, ha kezetekbe veszitek Anne Bishop regényét. Az írónő olyan világot, egy olyan társadalmat teremtett meg, ahol nemhogy az ember nem csúcsragadozó, hanem a fajunk áll a társadalmi ranglétra legalján. Mi vagyunk a préda, a szőrtelen, értelmetlenül makogó majmok. Emellett az embrek többségének prédaszaga van. Néhány kivétellel ridegek, számítóak és hatalomra éhesek ebben a világban. Ismerős? Ugye? Anne Bishop nagyon ügyesen ruházta fel a mai ember negatív tulajdonságaival az általa kreált világ embereit.

“– Mindig vannak erősebbek és gyengébbek, vezetők és követők. Maguk nem kényszerítik a gyengéket arra, hogy érjék be a mócsingos maradékkal, miután az erősek jóllaktak? A maguk gyengéi nem viseltes rongyokban járnak meleg ruhák helyett? Erősebbek és gyengébbek minden csoportban vannak, de maguk, emberek nyilvánvalóan úgy döntöttek, hogy egy adott kör tagjai fontosabbak, mint a többiek. Bizonyos csoportot embernek tekintenek, másokat pedig… tulajdonnak? Így megy ez maguknál? Nem is tudtam, hogy magukban, majmokban ilyen kegyetlen primitívség lakozik. Nincs messze az az idő, amikor egyenesen megeszik a gyengébbeket, hogy az erősek egészségesek maradjanak? Legközelebb ez jön maguknál?”

Namid társadalmának élén a Mások, a természetfeletti lények állnak. Alakváltók, vámpírok, elementálisok. Már most szólok, hogy hevesen rázom a fejem. Bishop vámpírjai nem egyeznek meg a már csontig lerágott, vértől csöpögő agyarú vámpírokkal. Nem csillognak-villognak ha , vagy porladnak el a napfényben. Az itteniek ennél sokkal jobbak. Akár egy érintéssel is szárazra szívják az arra érdemes delikvenst, de akár gomolygó füst formájában is képesek a nyomodba eredni. Szóval Bishop lényei tényleg nem olyanok, mint az eddig megszokottak. Van közöttük pusztító szélvihar, grizly alakváltó és persze Vlad – aki nem Tepes – a vámpír. A legkülönösebb lény mind közül Tess, akiről még a mai napig sem igazán tudom, hogy kicsoda, vagy micsoda. De egy biztos: soha nem haragítanám magamra.

A Mások zárt közösségben, klánokban élnek, ami olyan, mint egy nagy család. Megvédik a klán tagjait. Ők a csúcsragadozók Namid világában. Ebbe a zárt társadalomba csak nagyon kevés ember nyerhet bepillantást. Közéjük tartozik Meggie, aki a saját életbenmaradásáért küzd.

A vörös betűkkel nagyon jól vezeti fel a sorozatot. Alaposan bemutatja, hogy ki kicsoda, ki mért fontos, vagy miért is figyeljünk rá. Eredetiek a karakterek, és elég árnyaltak ahhoz, hogy egy pillanatig se legyünk biztosak mi olvasók abban, hogy ki a rossz és ki a jó. Perzse vannak igazi negatív figurák a történetbe, de a többség egyenlőre még elég árnyalt ahhoz, hogy a következő részben is kíváncsi legyek rájuk.

Azon pedig egy cseppet sem lepődtem meg, hogy az igazi negatív karakterek egytől egyig emberek.

“Bérlők vagyunk, nem miénk a föld, mondta egy pap a templomban a heti istentiszteleten. Mi csak kölcsönvesszük a levegőt, amit belélegzünk, és az ételt, amit megeszünk, a vizet, amit megiszunk.”

Anne Bishop nagyon jó stílusban írta meg a könyvet. Én egyébként azoknak a táborába tartozok, akik elsősorban E/3-ban szeretnek olvasi. Pláne, ha a regény írója nem csupán egy kiszemelt hős fejébe enged belelátni, hanem szinte mindenki gondolatait megismerhetem. Tudom, hogy vannak, akik szerint ez hiba, vagy nem jó, de én ezt szeretem. Írni is így írok. Ugrálok egyik fejből a másikba. Szóval szerettem ahogy Bishop beengedett a fejekbe. Ettől életre keltek a karakterei. Nem tudnék egy igazi nagy kedvencet sem mondani. Szeretem Meggiet, Imádom Samet, szimpatikus Tél, de Vlad és Tess is. Sőt kevés kivétellel az egész bagázs.

“Az ajtó mellé nagybetűs feliratot akasztottak:
FIZESD KI A KÖNYVEKET, MIELŐTT ÁTMÉSZ A KIS HARAPÁS HELYISÉGÉBE, KÜLÖNBEN NEM KICSIT HARAPUNK BELÉD!
A másik oldalon is volt felirat:
PERSZE, ÁTVIHETED A BÖGRÉT. LETÉTI DÍJKÉNT ITT TARTJUK A KEZEDET.”

Még egy dolog, ami mellett nem mehetek el szó nélkül. Ez pedig Bozai Ágota, aki a regényt fordította. Nem tudom, hogy angolul is ennyire remek-e a könyv, de magyarul nagyon jó a stílusa és biztos, hogy ebben a fordítónak hatalmas szerepe volt. Remélem, hogy még olvashatok majd tőle egyéb regényeket is.

Hogy folytatni fogom-e a sorozatot? Ez nem kérdés. Nálam új kedvenc született. Ajánlom a regényt az Urban fantasy kedvelőinek, Nalini szerelmeseinek, de mindenki másnak is aki szeret kicsit elrugaszkodni a valóságtól.

Köszönöm a regényt a Twister Média kiadónak és hamar, hamar hozzátok a folytatást.

Végezetül pedig egy kis borítómustra. Nálam messze a magyar verzió nyert. Hogy miért? Ezt szerintem nem kell magyarázni:

clipboard02

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnál, nézd meg az oldalsávban a kategóriákat, vagy keresgélj a régi bejegyzések között, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet.

Follow my blog with Bloglovin

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s