Best of 2016 – Az én magyar íróim

n

best-of-magyar

Január eleje van. Mindenki megpróbál magához térni a szilveszter okozta mámoros kábulatból. Könyves blogok egymás után ontják magukból az évértékeléseket. Különböző díjak jönnek, mennek. Nálam sem lesz ez másként. Egyszóval nagy újdonsággal én sem fogok szolgálni, de úgy érzem, ha már egész évben vissza-vissza tértetek és elolvastátok az ajánlóimat, interjúimat, hát megosztom veletek, kik voltak nálam idén az abszolút kedvencek.

Mint ahogy az előző években, 2016-ban is rengeteget olvastam, bár többet szerettem volna. Az időbeosztással még így negyvenen túl is hadilábon állok, ezért voltak olyan regények, amiket bár nagyon el szerettem volna olvasni, mégis áttolódnak a következő évre. De most nem is erről szeretnék regét írni. Büszke vagyok rá, hogy az idén is sikerült sok olyan regényt, novellát elolvasnom, amik magyar írók tolla nyomán születtek. Olyannyira jól sikerült az elmúlt év, hogy fejből nem is jutott mind eszembe, ezért segítségül kellett hívnom a molyos listámat. Áldom azt az óriás eszemet, hogy folyamatosan vezettem és jelöltem az olvasásaimat, így egyszerűbb volt most felidéznem a tavalyi évet. A 62 regényből, 19 volt magyar szerző műve, de ebből egy volt, amit kétszer is elolvastam 2016-ban.

Azért egy percig se gondoljátok, hogy könnyű rangsorolni az olvasott regényeket, novellákat. Akik felkerültek a blogra, mind különlegesek valamiben. Lehet ez maga a történet, az író stílusa, a könnyed hangvétel, a gyönyörű leírások, a vicces párbeszédek, vagy maga a hangulat, amit olvasás közben éreztem.

Sokan nem is sejtik, hogy mennyi remek történetet rejt a magyar irodalom tárháza. Talán ez a bejegyzés is meghozza a kedvet valamelyikőtök számára, hogy egy-egy magyar regényt a kezébe vegyen. Ha így lesz, remélem dobtok egy rövidke üzenetet. 🙂

Lássuk hát melyik könyvek nyűgöztek le az idén

Legjobb történelmi kalandregény: 

Pusztai Andrea: Bizánc sorozat

A sárkányölő & A zöldszemű kígyó

pandiValójában nem egy regényről, hanem egy regénysorozatról van szó. Első találkozásom volt Pusztai Andreával. Teljesen véletlenül iratkoztam fel a regénysorozat első könyvére, ami utazókönyvként került hozzám. Andrea írói stílusa már az első fejezetekkel megvett magának. Mind a két regénye izgalmas, fordulatos. A Bizánc sorozat első kötetével egy új történelmi korba vezetett be engem, és ez az ismerkedés tovább folytatódott a második kötetnél is. Olyannyira, hogy több Bizánccal foglalkozó weboldalt elolvastam azóta.  Wikin pedig rákerestem a szereplők valós történelmi múltjára is. Igen, ennyire hatása alá kerültem a könyveknek, amik egyébként gyönyörűen kivitelezettek minden szempontból. Tűkön ülve várom a sorozat harmadik részét.

A sorozat első részéről ide kattintva, míg a másodikról itt olvashattok ajánlót.

Kiadó: Gold Book

Legjobb krimi: 

Bleeding Bride: A téboly kertje

covers_380184Nyugalom, nem rontottam el az írónőt. Tudom, én is láttam, hogy vannak olyan oldalak, ahol úgy tüntetik fel Bleeding Bride-t, mint az angolszász irodalom egyik alkotóját. Ezen szerintem ő nevetett a legjobban. Az írónő az erdélyi Gyergyószentmiklóson él családjával, és te is találkozhatsz vele virtuálisan akár a Moly.hu oldalon is. Egy véletlen molyos párbeszédbe csöppenve fedeztem fel először az írónőt, majd kíváncsiságból megvásároltam és elolvastam A téboly kertjét is. Nem vagyok egy krimi rajongó, de ez a történek annyira sejtelmesen sötét, annyira kacifántos, hogy tényleg jól esett a lelkemnek. Egy igazi kirakós, de a mai napig nem vagyok biztos a megoldásban. A könyvajánlómat itt érhetitek el.

Kiadó: Underground kiadó

Legszebb borító: 

Böszörményi Gyula: A Rudnay gyilkosságok (Ambrózy báró esetei#2)

covers_371552A tavalyi évben Böszörményi Gyula sorozatának bevezető kötete nyerte el nálam a 2015-ös év legjobb történelmi regény címét. Bevallom, hogy most is elég nagy fejtörést okozott, hogy A Rudnay gyilkosságok, vagy a Bizánc sorozatnak ítéljem-e a díjat. Mégis úgy éreztem, hogy idén sem maradhat Gyula bátyó regénye díj nélkül. A borító most is nagyon szép lett, és illeszkedik a sorozat előző részéhez. Nem lepődnék meg, ha a többi könyves blognál is versenybe lenne a gyönyörű borító címért. Persze nem csak egy tetszetős borító ez a regény, és a mai napig imádom a sorozatot, amit nem győzök dícsérni. A Könyvmolyképző kiadó ifjúsági besorolásként jellemzi Böszörményi regénysorozatát, de a felnőtt irodalomban ugyanúgy megállja a helyét. Érdemes elolvasni. Itt találjátok az eredeti bejegyzésem róla.

Legjobb romantikus: 

Becca Prior – A tanítvány

covers_340829Több magyar romantikus regényt is olvastam az idén, de Becca Prior regénye mindközül kiemelkedett. Igen, valószínű, hogy ez a témának köszönhető, hiszen Becca regénye volt az első – és ezidái az egyetlen – amit az LMBT műfajban olvastam. Merész és bátor téma, még a XXI. században is és ezzel ki is tűnt számomra az átlagos romantikus regények közül. Mondhatnám azt is,hogy egy kis vérfrissítés nem ártott a műfajnak. Hogy ez egy funfiction? Amikor olvastam, ezt nem tudtam, de őszintén ez ma sem érdekel. Egyetlen dolog fontos nekem, az pedig, hogy tetszett. Egyedi volt és érdekes. A folytatás még ugyan várólistán figyel, de ami késik nem múlik. A könyvajánlót ide kattintva érhetitek el.

Kiadó: Newkids kiadó

Ugyan négy kategóriát hoztam csak fel, de ennél sokkal szélesebb a magyar könyvek tárháza. Nézegessétek, olvassátok a magyar írók műveit. Meg fogtok lepődni, hogy mennyi remek könyvet találtok majd közöttük.

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod és csatlakozol a facebook oldalam kedvelőihez. Itt találod: klikk.. Ha tovább olvasgatnál, nézd meg az oldalsávban a kategóriákat, vagy keresgélj a régi bejegyzések között, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet.

Follow my blog with Bloglovin

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s