S E C R E T – Avagy titokban olvasott könyvek!

42118158_s

© 123RF.com

Tedd a kezed a szívedre, és valld csak be nyugodtan, hogy te is gyarló, kíváncsi ember vagy. Eddigi életed során pedig biztosan elolvastál legalább egy botránykönyvet.

Bevallom, több botrányosnak kikiáltott regény szerepel a könyvtáramban. Van amit kiolvastam, van amit pár oldal után félretettem. De akad közöttük olyan is amit egymás után többször is elolvastam. Elég idős vagyok már ahhoz, hogy nem szégyellem ezeket a könyveket, viszont nem elég idős, vagy inkább nem elég bátor ahhoz, hogy például tömegközlekedésen elővegyem. Az viszont egyáltalán nem zavar, ha valaki látogatóba jön hozzánk, és meglátja ezeket a könyveket sorakozni a polcomon. Elvégre az én polcom, nem igaz?

Trágár szöveg, kemény szexjelenet, vér, vagy sokkoló és morbid történet. Egy dolog mindegyikben közös. Nem épp a szépirodalmi kategóriába tartoznak, mégis olvasók milliói rajonganak érte. Vannak közöttük amik idővel a feledés homályába vesznek, viszont vannak olyanok, amik évekkel később kultuszkönyvekké növik ki magukat.

Ilyen például Betty Mahmudi, Lányom nélkül soha című regénye is. A könyvet aránylag fiatalon, még a középiskolában olvastam és mély nyomot hagyott bennem. Ahogy a könyv folytatása, a Végzetes szülők is. Többször olvastam mind a két regényt és az első részből készült filmet is megnéztem. Igaz, hogy Betty Mahmudi regényét több, mint 40 országban adták ki, az arab országban mégis betiltották.

De említhettem volna akár a Lolitát is Nabokovtól, vagy akár a manapság nagyon megosztó “Árnyalat” regények.

Ti olvastok “botrányosnak” ítélt könyveket?

Ha már erre jársz és még van kedved olvasgatni, akkor az alábbi linkeken az én regényeim első pár fejezetébe is beleolvashatsz:

https://publioboox.com/hu_HU/nem-bujhatsz-el

https://publioboox.com/hu_HU/nem-felejthetsz-el

nbe-3d-hatternelkul nfe-konyvformatum-hatternelkul_publio

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnál, nézd meg az oldalsávban a kategóriákat, vagy keresgélj a régi bejegyzések között, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet.

Follow my blog with Bloglovin

Reklámok

S E C R E T – Avagy titokban olvasott könyvek!” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nekem Philip José Farmer: A ​bestia képmása és a fenevadak ilyen. Persze serdülőfejjel olvastam, ezt a beteges, perverz valamit, de imádtam a hangulatát. Bevallom, hogy olykor retrózok, leveszem a pocról, és a régi jeleneteket próbálom megtalálni benne.

    • Serdülőkorban amúgy is megőrül mindenki. Van aki kevésbé, míg mások teljesen 😀 De az is igaz, hogy amik nagy hatással voltak rám akkor, azokat ma is szívesen olvasgatom, vagy hallgatom.

  2. Én a Szürke 50-et próbáltam elolvasni, mert azt mondták, fantasztikus könyv. A felénél dobtam a “tökéletes műremeket”. Nem is bántam meg.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s