Könyves Kedd – Gyertek! Beszélgessünk!

konyves-kedd-fb

Ismét eljött a Könyves Kedd! Csodák csodája, hogy nem feledkeztem meg róla. Mostanában kicsit túlhajtottam magam, így az olvasásra sem jutott elég időm. Na majd a jövő heti szabim alatt (most épp összedörzsöltem a két tenyerem). Szóval olvasás. Pár molyocskának köszönhetően felfedeztem egy nagyon kellemes sorozatot. Igen, ismét egy sorozatot. Címe: Álomférfi. Lényeg, hogy figyelmetlenségemnek köszönhetően nem az elején, hanem a harmadik résznél kezdtem. Majd elolvastam az utolsót, most pedig az első részt. Remélhetőleg legyűröm a másodikat is, hogy teljes legyen a kép. Hogy milyen? Nekem nagyon bejön. Nyomozós, motoros, lövöldözős, dögös pasis. Igazi dögös sorozat. A molyoknak üzenem: Köszi csajok, ez tényleg bejött 😀

Persze marad az eredeti kérdés is: Mit olvastok éppen?

Gyertek! Beszélgessünk!

Mély levegőt be, bent tart, majd lassan kifúj!

Jelentem KÉSZ vagyunk!
A Bosszú édesen kéziratát átküldtük a kiadónak. Innentől ti is velünk együtt várhatjátok, hogy fizikai valójában is a könyvespolcotokra kerüljön.
Anne és én is nagyon szeretjük ezt a történetet, és nehéz szívvel engedtük el. A megjelenést követően a sorsa már az Olvasók, azaz a Ti kezetekbe van. Olvassátok, szeressétek!
Ééésssss mondjátok el véleményeteket. Akkor is, ha nem tetszik, hiszen mi ebből is tanulhatunk.
ui: a borító terv még nem 100%, hogy végleges!

Könyves Kedd – Gyertek! Beszélgessünk!

konyves-kedd-fb

Ismét eljött a Könyves Kedd! Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de a nyár nálam kevésbé szól az olvasásról. Talán a jó időnek, vagy a rengeteg programnak köszönhetően ritkábban nyúlok a könyvek után. Azért persze olvasgatok ilyenkor is, csak lassabban és sokkal kevesebbet, mint mondjuk télen.

Épp tegnap fejeztem be Elle Kennedytől A baklövés című regényt, amit ajánlok is azoknak, akik szeretik a könnyed, humoros regényeket.

Persze marad az eredeti kérdés is: Mit olvastok éppen?

Gyertek! Beszélgessünk!

Könyves Kedd – Gyertek! Beszélgessünk!

konyves-kedd-fb

Ismét eljött a Könyves Kedd! Annyira elleptek a hétköznapi teendők, a gyerkőcök nyáriszüneti mizériája – tudjátok, a ki, mikor, hová, kivel, mennyi időre… fajta, – hogy fel sem tűnt, hogy elmaradt az előző keddi dumcsi Veletek. De a lényeg, hogy most itt vagyok. Szóval hajrá, fiúk, lányok! Halljuk, mit olvastok?

 

Gyertek! Beszélgessünk!

Könyves Kedd – Gyertek! Beszélgessünk!

konyves-kedd-fb

Ismét eljött a Könyves Kedd! Véget ért az Ünnepi Könyvhét. Sajnos én családi elfoglaltságok miatt nem tudtam ellátogatni a rendezvényekre, de ettől függetlenül két nagyon várós könyvre is szert tettem Az egyik Böszörményi Gyula Bitó és borostyán, a másik pedig Ashley Carrigan Árnyjátékos című regénye. Ez utóbbit már ki is végeztem és készül belőle a bejegyzés is. Még a héten olvashatjátok.

Ti megleptétek magatokat egy-egy várva várt kinccsel a Könyvhét alkalmából?

Persze marad az eredeti kérdés is: Mit olvastok éppen?

Gyertek! Beszélgessünk!

Könyves Kedd – Gyertek! Beszélgessünk!

konyves-kedd-fb

Ismét eljött a Könyves Kedd! Alig több, mint egy hónap telt el a Tavaszi Könyvfesztivál óta, máris itt az Ünnepi Könyvhét. Rengeteg könyves rendezvény lesz országszerte. Ti tervezitek, hogy ellátogattok valamelyik rendezvényre?

Persze marad az eredeti kérdés is: Mit olvastok éppen?

Gyertek! Beszélgessünk!

Day and Night Book TAG

Mint oly sok minden, booktag is régen volt már a blogon. Most egy olyat választottam a molyról, ami nem épp újkeletű. A tag végén pedig szabad a rablás. Ha tetszett nyugodtan vidd és válaszold meg a kérdéseket. Esetlek dobj egy linket róla ide, hadd olvassák el a többiek is.

Bővebben…

Könyves Kedd – Gyertek! Beszélgessünk!

konyves-kedd-fb

Forrás: 123rf.com

Ismét eljött a Könyves Kedd! Nappal, vagy éjszaka olvastok többet?
Persze marad az eredeti kérdés is: Mit olvastok éppen?

Gyertek! Beszélgessünk!

Mizujs? – Avagy mi hír az írógép mögül

@123rf.com

Az elmúlt két, vagy talán három hónapban nem nagyon hoztam nektek friss bejegyzéseket. Sőt, ha megnézitek, akkor a heti állandó idézeteken, és a könyves kedd velem bejegyzéseken kívül nem volt különösebb élet a blogon. Ezért utólag is elnézést. mentségemre szóljon, hogy nagyon nagy munkában voltam.

Bővebben…

Könyves Kedd – Gyertek! Beszélgessünk!

konyves-kedd-fb

Forrás: 123rf.com

Ismét eljött a Könyves Kedd! Nagy sorozatfüggő vagyok. Ha rákattanok egyre, akkor próbálok kitartani a végéig. Gyakran azért hagyok félbe egy-egy sorozatot, mert nem jelennek meg a következő részek. Ez általában elég nagy csalódást okoz nekem. Ti olvastok sorozatokat?
Persze marad az eredeti kérdés is: Mit olvastok éppen?

Gyertek! Beszélgessünk!